Annyi minden történt :D

Na jó, bevallom: tényleg felhúztam magam májusban, és kicsit hanyagoltam a témát. És tényleg kirándulgattam. Sokat. (És megállapítottuk, hogy kifogytunk a várakból a cirka 300 km-es körzetben, de ez már offtopic.)

Viszont mint tudjuk, a horgolás addiktív: még így is hurcoltam magammal az Álomfonalak-kendőt, csak hogy útközben is teljen az idő. Aztán az egyszer csak kész lett.

És akkor vártam a múzsát, hogy homlokon csókoljon. Helyette megtette a hirtelen beállt hideg idő, így adta magát a sapkakészítés.
Most pedig a “véletlenek” összjátéka.

Ugyanis V.-t sikerült megfertőznöm a Trónok Harcával. Amiben ugye alap, hogy csípjük Daenerys-t, meg  a sárkányait. És eszembe jutott egy régebben látott minta, amit akkor félretettem későbbi felhasználásra. Kitúrtam a fonalas ládákat (van belőle 5; de eskü, nem vagyok hörcsögölős-típus!), és megtaláltam a kellően “csajos” (mert most valami olyasmire vágytam), mégis tetszetős alapanyagot hozzá néhány gombolyag Alize Bella Batik (színkód: 2807) személyében.

Egy álom ez a minta: pörgős-haladós, és annyira jó ránézni…de azért csak hogy stílusos maradjak, keresek majd valami “sárkányosabb” színű fonalat is, és csinálok egy másikat is. 😉

Ok, right, I admit:  actually I was really-really angry in May, so I went to travel and hiking and had a lot of fun. However, as we know, crocheting is addictive: I still carried the Álomfonalak-yarn and the shawl just to time is up. Then it was just finished. Then the cold weather motivated me to start a new cap.
And now…fortune worked: we started the GoT again with V., and I relized that I have a pattern in my bucket list: this one. I love this little cutie so much! 😉

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s